Irodalmi belsőépítészet

Tényekkel szembesültem

2012-02-07T11:12:00.000+01:00

Futótűzként terjedt agyamban a hír: Elfogyott a Szembesülés! Aztán kiderült, hogy mégse. Viszont más is írt ilyen címmel regényt.

A minap fontos könyveim pécsi kiadójának honlapján az általános szerzői listát böngészve némileg meglepve láttam, hogy 2005-ben kiadott regényem elfogyott. Erről eszembe jutott, hogy a könyvnek saját honlaprendszeremben nincs méltó oldala, írói szájtomon csak egy elkezdett, csonka lap árválkodik, így legalább a régi, meglehetősen elavult rendszeremben szereplő oldalt igyekeztem kicsit felújítani. Így sikerült: Szembesülés. Ezek után két meglepetés is ért.

Az első, hogy tavaly ugyanezen a címen egy másik szerző is publikált regényt. A második: amikor az elfogyást újra ellenőriztem, most már a saját könyveim kiadói listáján, kiderült, hogy a regényem mégsem fogyott el. Visszamentem az összes szerző általános oldalára, s kiderült, elsőre elnéztem a dolgot: a fölöttem szereplő könyvre vonatkozó megjegyzést gondoltam sajátomnak. Így hát, kedves olvasóim, semmi pánik, a Szembesülés a kiadó honlapján a megfelelő űrlap kitöltésével továbbra is megrendelhető. Egyben -endő is.

(Természetesen a Tejmozi is megvásárolható.)

Kő és árnyék

2012-02-01T11:50:00.000+01:00

Leendő könyvem egyre inkább előrevetíti szép színes árnyékát – a címlapon Csönge fotója, ő készítette az elülső borítót és a gerincet is, a kiadó ezek alapján állította össze a teljes kiterített borítót a vágóvonalakkal. A köny előzményeiről bővebben: Kő és árnyék.

Tsúszó Sándor-breviárium, I.

2012-01-10T16:00:00.003+01:00

Megjelenőfélben van, illetve nagyjából-egészében már meg is jelent, csak forgalomba kerülése, úgy tűnik, kicsit tsúszik. A Fészbúkon a borítót mindenesetre már közzétette tervezője. Izgalmas olvasmánynak ígérkezik, s nagy megtiszteltetés, hogy az összeállító-szerkesztő Hizsnyai Zoltán sziporkázó előszava után az én írásaimmal indul a könyv. Jelesül ezzel:

Tsúszó Sándor és a komplex létezés

Majd ha a kiadó a hivatalos megjelenést bejelenti, vagy legalább megjelenti a bejelenést, újra írok róla.

Olvasd ezt is: Hizsnyai Zoltán írása a könyv keletkezéséről

Elvtársak, itt a vége!

2011-12-16T18:40:00.001+01:00

Nem mennek jól a dolgok Magyarországon. Náci nézetek settenkednek be a színházba, Horthy-korabeli képére formálnának egy szimbolikus erejű teret, átkeresztelik az utcákat, magát az országot is. Szűkül a sajtószabadság, meginog az igazságszolgáltatás, hatalom ittas garázdák farigcsálják az alkotmányt. Lenyúlta a magánpénztárakat és már a Nemzeti Bank devizatartalékaira ácsingózik a kormány. Menekül az országból a tőke, maga az IMF is. Abba kellene ezt hagyni, fiúkák!

Merthogy - most már ezt egyre elképzelhetőbbnek gondolom - el lesztek zavarva. Jön a népharag.

Virtuálisan ezúton csatlakozom a Szolidaritás akciójához. Magam is gúnycédulával illetem a demokráciát megcsúfoló és a magyarságot vesztébe vezető miniszterelnököt.

Lásd még: Elvtársak, itt a vége • Elvtársak, itt a vége • Elvtársak, itt a vége • Elvtársak, itt a vége • Elvtársak, itt a vége • Lemondott Orbán Viktor • Lemondott Orbán Vilktor • Orbán Viktor lemondott • Orbán Viktor lemondott • Orbán Viktor lemondása •

Egyébként pedig:

21 év multán

2011-12-14T18:59:00.000+01:00

Kő és árnyék – hamarosan!

Több mint két évtizednyi szünet után, úgy tűnik, újra lesz kötetem az ungvári Kárpáti Kiadónál. Sok-sok új vers – és válogatás a régebbiekből. Kétszáznál több opusz… A legutóbbiakkal indul – és visszalépeget a pálya elejére.
Csönge elkészítette borítótervet, az anyag betördelve – rövidesen megy a nyomdába. Aztán a könyvtárakba. Üzletekbe nem…
Ugyanis a kiadási konstrukció eléggé sajátos: a könyv megjelentetését a karpátaljai megyei adminisztráció finanszírozza úgy, hogy megrendelte a könyv kiadását a Kárpátitól. A teljes példányszám a megrendelőt illeti, amely ingyenesen átadja a könyveket a megyei könyvtári hálózat használatába.
A kötet címadó verse >>itt olvasható
Hogy Sorsomhoz szegezve c. 1990-es verseskötetem óta miért nem jelent meg tőlem semmi a Kárpátinál, annak számos oka van. A lényeget itt igyekeztem összefoglalni: »tovább…

Irodalomból megélni persze nehéz, úhygogy az ember keresőoptimalizál:

Egy hete a 2. helyen szerepel az általam keresőoptimalizált oldal. Sok egyéb oldalam is szerepel a Google első tábláin. A jelenlegi favoritok:

Transzferár nyilvántartás (x)
Transzferár dokumentáció blog
Transzferár nyilvántartás blog címkelink
Transzferár nyilvántartás ubi seo
Transzferár nyilvántartás wspaces bdk
Transzferár nyilvántartás ungparty.net
Transzferár nyilvántartás bdknet
Transzferár nyilvántartás bázis blog poszt
Transzferár nyilvántartás magasles
Transzferár nyilvántartás BDK Online poszt
Transzferár nyilvántartás gyűjtőoldal
Transzferár nyilvántartás linkfelhő seo
Transzferár nyilvántartás bdk notesz

És van egy új oldal is: Transzferár nyilvántartás

Tejmozi az Írók Boltjában

2011-12-02T15:34:00.001+01:00

Csönge fotózta tegnap a kirakat előtt (Bp., Andrássy út):

Interjúk és ugratások

2011-11-14T14:56:00.001+01:00

Várom a Nobel-díjat

A Tejmozi továbbra is ad elfoglaltságot. Alighogy megjelent egy korábban készült interjú az igen színvonalas ART.CO című művészeti magazinban (sajnos csak az elektronikus változatban, a korábbiaktól eltérően új lapszámuk nem jutott el a nyomtatógépig), máris újabb kérdéseket kaptam, a hét második felét ezek megválaszolásával töltöttem, ma meg is jelent a BárkaOnline oldalán, talán sikerült még újat mondanom a Tejmoziról és magamról - bár az ismétlődések most már elkerülhetetlenek, a regény keletkezéstörténetét legalább harmadszor mesélem el újra.

De érkezett magánérdeklődés is: levélben tudakolja egy kedves olvasó, nevezzük Tábori Bendegúznak, miért is került a Nobel-díjra való utalás a regénybe, mire céloz ezzel főhősöm. Végigolvasta a könyvet, de nem talált rá magyarázatot. Valamiféle kikacsintást vagy inkább tényleges ambíciót vélt felfedezni ott, ahol csak önirónia van. Ezt megírom neki. Láthatóan nem érti, mert következő levelében rákérdez: mégis, milyen kategóriában várom a Nobel-díjat. Ennyit válaszoltam: Tábori Bendegúz kategóriában.

A vonatkozó részlet a regényből:

És most már mégsem szabadulhatok nagy tévedésemtől, képletbe kell írnom anyanyelvemet, be kell fejeznem a megfeleltetések és hozzárendelések teljes rendszerének a kidolgozását, függvényekre és változókra, determinánsokra és deriváltakra kell bontanom minden szószerkezetet, indexálnom kell minden idiómát, mátrixba írnom a grammatika megengedte összes lehetséges variációt.
A cél az lenne, hogy végül ne létezzen, ne létezhessen olyan szöveg, amely ellentmond a kínnal felállított végső nagy egyenletnek. Hogy attól kezdve minden behelyettesíthetővé, kiszámíthatóvá váljon, és a nyelvi események ne legyenek egyebek megoldási gyököknél. Akkor hátradőlhetnék és várhatnám a Nobel-díjat. Ám ez a cél a hozzá vezető utak sokasodásával nemhogy közeledni nem látszik, hanem egyre inkább belevész a hamis alapfeltevés keltette homályba.

Utóbb egyébként arra gondolok, ennyire értetlen és iróniára ennyire süket olvasó aligha olvasná végig a könyvemet, meglehet, újra K. I. atyai jó barátom ugratásáról van szó, aki azért tért át más műfajra, mert álnéven küldött versei mögött mindig felfedeztem a valódi szerzőt.

Regénybéli nyelvész hősöm egyébként alighanem büszke lenne a magyar nyelv napja alkalmából tett bejelentésemre: Hamis igemód, semmis szám, kétharmados szám

Fejes László nyelvész egyébként ezt a nagyon találó és szakmailag megalapozott megjegyzést fűzte nyelvújításomhoz:

@BéDéKá: Kétségtelenül érdekesek újításai, de felhívnám a figyelmét, hogy a magyar a kettős tagadást kedveli, ezért az
Az új adótörvényekkel az állampolgárox jól járnak.
mondat helyett az
Az új adótörvényekkel az állampolgárox jól járfinak.
mondatot javasolnám.

A Tejmozi fogadtatása

2011-11-04T11:44:00.002+01:00

Igazán nem panaszkodhatom a Tejmozi kritikai fogadtatására. Megjelenésének gyakorlatilag az első hónapjában ezek a kritikák jelentek meg:

Károlyi Csaba: Kizökkent az idő /Élet és Irodalom, 2011.10. 21.
Horváth László Imre: Egzisztencialista regény tejmozival /Magyar Nemzet, 2011.10.20.
Markovits Teodóra: Filmszakadás /Alkarpatraz, 2011.10.16.
Lénárt Ádám: Retusált archívum /Revizor, 2011.10.12
Mrs. Capote: Tejmozi /Gerincre vágva, 2011.10.10
Benedek Szabolcs: Átkozott provincia /Népszabadság, 2011.10.01.

A Népszabó és az ÉS révén megvolt a gyorstűz (no jó, vegyük ide a Nemzetet is), reagált egy szakmai portál és két blog. Bízom benne, lesznek komoly kritikák folyóiratokban is.

És mivel ez a blog elsősorban linkküldő hely, álljanak itt ezek is:

Új kötet

2011-11-02T12:09:00.000+01:00

Jobban szeretném, ha jövőre történne, de alighanem még az idén megjelenik új verseskötetem a Kárpáti Kiadónál. Húsz éve nem adtam kéziratot "idegen" helybéli kiadónak (a sajátomnak a 90-es években néhányat). Kicsit félek is tőle, még mindig élénkek a régi időkben szerzett tapasztalatok. Ez persze már egy másik Kárpáti és egészen más idők járnak, de az állami kiadókra jellemző töketlenkedésektől berzenkedem, mint ahogy a honi kiadói műhelyekre jellemző amatőrizmustól és ficamodott ízléstől is. nagy kérdés, szerzői elvárásokkal felül lehet-e írni ezeket.
Nemsokára kiderül: ma leadtam az anyagot.

Folyik ez is:

Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - blog
manzard.blogter.hu/.../tiltakozas_jozsef_attila_szobranak_eltavolitasa...
5 napja – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Magyar országgyűlési képviselők a budapesti ...
Virtuális élőlánc József Attila szobra körül | UngParty.net
ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/
5 napja – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József Attila-szobor.
Tiltakozás virtuális élőlánccal József Attila szobrának eltávolítása ellen
karpatalja.blog.hu/.../tiltakozas_virtualis_elolanccal_jozsef_attila_szo...
3 napja – VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL A tiltakozásnak meglehetősen sajátos módját választotta a kárpátalja magyar író, ...
József Attila-szobor: virtuális élőlánc // BéDéKá PolBlog
manzard.nolblog.hu/archives/.../Jozsef_Attila-szobor_virtualis_elolan...
6 napja – Balla D. Károly tiltakozása. József Attila szobrának eltávolítása ellen – internetes akció. Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth ...

No és persze:
1. Transzferár nyilvántartás | Transfer Pricing Hungary
  www.transferpricinghungary.com/.../transzferar-nyilvantartas/
  Transfer Pricing Hungary | Transzferár nyilvántartással kapcsolatos szolgáltatásaink.
2. Transzferár - EU TPD
  transzferar.blogspot.com/
  6 napja – Transzferár nyilvántartás - amit a transzferár dokumentáció és ellenőrzés világáról tudni kell.

Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

2011-10-26T18:55:00.001+02:00

Az írónak néha meg kell szólalnia. Főleg, ha legkedvesebb költőjét háborgatják Duna-parti nyugalmában. Íme hát :

Balla D. Károly tiltakozása a budapesti József Attila-szobor eltávolítása ellen - internetes akció

Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati javaslatot nyújtottak be. Elképzelésük törvényerőre emelkedése esetén vissza kellene állítani "a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát" - ez többek között az ott található közismert és közkedvelt József Attila-szobor eltávolítását is jelentené.

A magam módján ezúton internetes akció keretében indítom el tiltakozásomat az ellen, hogy a több mint 30 esztendeje „a rakodópart alsó kövén” békésen üldögélő kedves költőmet valamely idióta politikai felforgatótevékenység keretében méltó helyéről elmozdítsák.

December 3-áig teljes intenzitással folytatandó tiltakozó akciómnak azzal kívánok nyomatékot szerezni, hogy a Google keresőben publikációimmal elfoglalom a bizonyos keresőkérdésekre adódó találati listák élmezőnyét. Tervem: elérni azt, hogy javarészt e tiltakozás szövegei jelenjenek meg a következő keresőkifejezésekre:

Akciómhoz bárki csatlakozhat, tiltakozásom szövegét és emblémáját szabadon terjeszheti, népszerűsítheti, megoszthatja vagy újraközölheti - roppant fontos, hogy mindez az oldalamra mutató link megadásával történjék (ha mód van szöveges link elhelyezésére, az a fentebb megadott keresőkifejezések valamelyike legyen!). Örömmel fogadok továbbá minden híradást, említést, akár csak egy puszta linket is.

Oldalaimon időről időre beszámolok Google-eredményeimről, vagyis arról, élőláncom szemei megjelentek-e a találati oldalakon.

Az akció emblémája:

Novella készül

2011-10-23T14:18:00.000+02:00

Novellát írok. Cs.I. legutóbb egy igen jópofa történetet mesélt, s annak főszereplőjére részben ráillett (volna) egy-két vonása egy korábban teremtett alakomnak, Kállay Labord nevezetűnek. Kisprózát mostanában nehezen írok, magamtól nem is igen szánom rá magam, ez is felkérésre készül: a neves hetilap kér novellát karácsonyi számába.

Vonatjegy

2011-10-22T17:10:00.000+02:00

Ezt a novellát a feledhetetlen, kedves, nagyon szerethető és sokunk bánatára sajnos nemrégiben eltávozott Békés Pállal, a sokoldalú íróval, műfordítóval, kedves barátunkkal közösen írtuk 2007-ben. Az ötlet az enyém volt: egy olyan írói projektumot dolgoztam ki, amelyben a két szerző nem folytatja, hanem kölcsönösen „körbeírja” egymás szövegrészét. Egyikük elkezdi egyetlen mondattal, a másikuk „becsomagolja”: elé is és utána is ír egy-egy bekezdést. Újra a kezdő következik, és a már kész szövegrész elé és mögé egyaránt új szövegeket illeszt, a következő lépés pedig újra a másiké: „hátra” és előre egyaránt folytatja a történetet. Ötletemre Pali azonnal helyeslőleg reagált és kisvártatva, egymásnak küldött emailek formájában öt lépésben meg is írtuk ezt a novellát, a szöveg alakulását az érdeklődők az interneten, webnaplóm oldalain követhették nyomon. Nyomtatásban most jelenik meg először – én ezzel adózom a pótolhatatlan írótárs emlékének. Közös novellánk újraolvasása egyben meg is lepett azzal – és ez a legszebb az egészben –, hogy immáron fogalmam sincs, melyik szövegrész melyikünktől származik. – BDK

Békés Pál - Balla D. Károly

Vonatjegy

Amikor a vonatról leszállt, úgy érezte, hátrahagyta az időt, amely nélküle robog tovább. Mégsem sikerült megvetnie a lábát a mozdulatlanságban, mindig úgy érezte, mintha inogna alatta a talaj, mintha enyhén, végtelenül lassan hullámzanának léptei alatt az ismerős utak. Cipőjén egyre vastagabb lett az állandóság, nem változott semmi, amióta újra a poros, szegényes utcákat rótta. Azt sem tudta, hetek vagy hónapok teltek-e azóta, hogy visszatért szülővárosába, a szárnyvonal mentén árválkodó vasútállomás peronjára lépett, és elszenvedte a részeges állomásfőnök kutató, lenéző pillantását, mely éppen úgy tapogatta végig, mint évekkel korábban, az induláskor.

A délelőttöt rendszerint távol töltötte a romladozó háztól, jött-ment a városban, a környékbeli falvakban, azzal áltatta magát, hogy munkát keres. Ám ösztönösen ügyelt, nehogy használható, netán elfogadható ajánlatot kapjon. Akikkel szóba elegyedett, a régi ismerősök, gazdák, kereskedők, egykori iskolatársai vagy megvénült tanítója az általánosból, mind azt firtatták, mit csinált, míg távol volt, hogyan ment sora az ismeretlen és csupán ritkásan szivárgó hírekből ismert, színes és veszedelmes nagyvilágban. Ő meg kerülte a választ, és nem csupán azért, mert rejtőzködni akart, és úgy vélte, nem használ senkinek, ha egyenes válaszokat ad az egyenes kérdésekre, hanem mert lassanként maga is elbizonytalanodott: tényleg, mivel is teltek az utóbbi évek?

A bért, amit a távolban végzett munkáért kapott, a tisztaszobában őrizte, a matrac alatt – a széles vászonöv tömve nagycímletű, idegen bankjegyekkel és értékálló Lajos-aranyakkal, egyik rekeszében két pár briliáns fülbevaló. Egyedül anyjának mutatta meg, hazatértekor, és az öregasszony elrémülten nézett a fiára - rajongott érte, tartott tőle mégis; nem kérdezte, mindez honnan. Ő azonban elébe ment a néma aggodalomnak és megnyugtatta: becsületes úton szerezte, felfogadták, ő meg elvégezte a munkát derekasan.

Az anyja bólintott.

Szegényesen éltek, szürkén. Néhány bankjegyet beváltott ugyan hazaútban, ott, ahol elhagyta a vasúti fővonalat, és átszállt a keskenyvágányú vicinálisra, de a bankók javához meg a többihez nem nyúlt, csak megnézte naponta, megvan-e még? Megvolt.

Délben, amikor hazatért az üres lődörgésből, anyja szótlanul tette elé a levest, mindig ugyanazt, aprólék, nem tudni miféle, ám vasárnaponként csirke – olyankor egy-egy sárga tyúkláb karmolta a tányér szélét.

Olykor elviselhetetlen volt a szürkeruhás öregasszony tekintetéből, mozdulataiból áradó néma aggodalom és szemrehányás – mint ma is.

Ilyenkor köszönés nélkül behúzta maga mögött az ajtót. Az ebédjét is otthagyta, pedig még nem evett. Mégis el kellett jönnie. Ha még egy percig marad, olyasmit mond, vagy tesz, amit utólag megbánt volna.

Ugyan mi köze neki ehhez az egészhez, gondolta már az utcán azt, amit odabent elhallgatott, s bosszúsan összébb fogta magán a köpenyt. Ám hiába tette, mert a fel-felélénkülő szél, mint gyerekek a hólyagot, telefútta a könnyű ballont, amely hátán párnává duzzadt.

Épp megszaporázta volna a lépteit, amikor megpillantotta a kámzsást. A látvány olyan váratlanul tárult elébe, hogy meg kellett torpannia. Az imént, erre megesküdött volna, teljesen üres volt az utca, sehol egy lélek. A vasárnapi ebéd körül ül mindenki, szürcsölik a kanálból a tűzforró, sárgás, illatos tyúklevest, csak ő gyalogol korgó gyomorral ebben a kellemetlen időben, csak az ő köpenyét dagasztja a szél, hogy alig tud lépni, és most még ez a torz alak is feltűnik a semmiből.

Biztos volt benne, hogy ilyen taszító ember nincs több széles e világon, és biztos volt abban is: látta már valahol. Ám hiába kísértette a ködös déjà-vu, képtelen volt felidézni, hol-mikor akadt össze vele, és hirtelen borzongatni kezdte egy másik érzés is: talán jobb, ha nem erőlködik, talán nem válna hasznára, ha sikerülne felidéznie azt, amivel most hiába próbálkozik.

De a vészjelzés későn érkezett. A város fölé úszó mélyibolyaszín viharfelhő tehette, vagy hogy váratlanul rázendített a kápolna harangja – dél volt, és mégis sötétbe borult az utca.

Nem tudta eldönteni, a lökésekben érkező szél zavarja-e jobban vagy a vele erősödő harangzúgás: úgy tetszett, a fejében minden kondulásra éppen úgy élednek meg a felejtésre szánt emlékek, mint a szemét kavarodik fel az utcákon egy-egy újabb fuvallatra.

Borzongva állt az üres utca közepén, és valami rémületen túli bizonyossággal nézte a másikat, a járdaszélen kucorgó csuklyás embert, az ismeretlen ismerőst, akinek arcát jórészt elfödte a koszlott zsávoly és csak képtelen orrának kontúrja látszott. Megdördült az ég, és ő váratlanul elengedte a mellén az addig görcsösen összefogott köpenyt.

A következő percek eseményeit később sem tudta magában összerakni. Ő szólította-e meg az idegent, vagy az mordult rá gorombán; benne lobbant-e fel a düh olyannyira, hogy bele kellett rúgnia az ülő emberbe, avagy amaz kapott a lába után a görbe botjával; neki támadt-e az az ötlete, hogy a talpára állítsa a másikat, vagy a másik csimpaszkodott fel őhozzá; ő akarta-e lerántani róla a kámzsát, vagy az idegen önként fedte fel előtte förtelmes arcát – nem képes felidézni. Csak arra emlékszik, hogy összeakaszkodva mindketten beledőltek az utca porába, s ahogy egyet hemperedtek benne, nagy cseppekben az eső is megeredt a bíbor égből.

A verekedés – ha annak nevezhető a hamarosan tocsogós sárral borított utcán zajló néma küzdelem – éppoly hirtelen ért véget, mint ahogyan elkezdődött. A kámzsás oldalt hengeredett, talpra szökkent, egy tapasztalt harcos villámrutinjával hosszú pengéjű tőrt rántott elő a görbe botból és azonnal döfött. A halálosan fényes acélhegy a földön fekvő férfi karja és teste között fúródott a sáros földbe, áthatolt a víztől lucskos nehéz köpenyen és a földhöz szögezte gazdájával együtt.

A férfi tehetetlenül feküdt a másik lábánál, az meg éppen csak annyi ideig állt fölötte, hogy a legyőzött végiggondolhassa: azt történik vele, amit ellenfele akar. Az utca üres, nincs segítség és nincs tanú, a zuhogó eső beverte a házakba a városiakat, a déli sötétben kongó harang elnyom bármilyen kiáltást.

A karvalyorr kíméletlenül szegeződött a földön fekvőre. Azután a kámzsás a zsebébe nyúlt, valami papírféleséget horgászott elő, és a legyőzött mellére dobta. Kihúzta tőrét a földből, a köpenyből, visszacsúsztatta ravasz hüvelyébe, a görbe botba, és eltűnt, mintha csak álom lett volna. Sötét alakja elveszett a zuhogásban.

A földön fekvő nem mozdult. A bíborlila eget bámulta, majd összeszedte magát, és a melle felé tapogatódzott, mígnem kezébe akadt a papír. Feje fölé emelte és úgy vette szemügyre, fektében; hosszúkás vasúti jegy ázott a kezében.

A harangszó hirtelen végetért. Odakünn a külső tágasságban legalábbis. Nem így a belső hallás szűkös hangterében, ahol továbbra is fülsiketítően kongott, zúgott valami, belülről szinte szétrepesztve a férfi dobhártyáját. Fülére tapasztotta a tenyerét, imbolyogva felállt. A jegyet dühödt elszántsággal taposta a sárba, mintha bűnjelet akart volna eltüntetni. Ám tudta, nem teheti meg nem történtté sem azt, ami itt most megesett vele, sem pedig, és kiváltképp azt nem, amit napok, hetek, talán hónapok óta próbált elfelejteni. A küldetést, a megbízatást, amiért azt a sok pénzt kapta. A feladatot, amelyet hibátlanul végrehajtott, s amelynek részletei most meg-megelevenedtek előtte.

Visszasietett a szülői házba. Anyját szerencséjére nem találta otthon. Becsörtetett a tisztaszobába, felrántotta a díványról a matracot, elmarta helyéről a vászonövet, sebes, gyakorlott mozdulatokkal inge alá kötötte, a derekára.

Ugyanebben a percben heves szédülés fogta el, a fejében felerősödött a zaj, hányingere támadt. Ösztönösen cselekedett, miközben tudata el-elhagyta. Úgy imbolygott a megvilágosodás tiszta pillanatai és a nyomasztó emlékek között, mint a lengőteke súlyos golyója lódul át a fabábok között, anélkül, hogy bármelyiket is érintené.

Lerángatta magáról az átázott köpenyt, aztán a szekrényben kotorászott hosszan a ruhái között, valami súlyos és ócska, de melegnek látszót remegő testére húzott, magához vette sarokba támasztott sétapálcáját – és minden ajtót nyitva hagyva elsietett.

Hogy hová megy, azt csak akkor értette meg, amikor fejében a morajlás szabályos vonatzakatolássá rendeződött.

Útja az állomás felé egy félreeső utcán vezetett keresztül. A közepénél járt, amikor annyira megszédült, hogy le kellett ülnie a járdaszegélyre.

Nem érzékelte az idő múlását. Talán csak néhány szusszanásnyit töltött pihenéssel, talán órákat vagy egy teljes napot. Mintha felváltva lett volna hol sötétebb, hol világosabb, olykor felélénkült a szél, a közeli kápolna harangja is megszólalt néhányszor.

Csak akkor eszmélt fel időn túli révületéből, amikor egy férfit látott közeledni. Megdördült az ég, s az éles villámfényben belédöbbent, hogy ő voltaképp erre a ballonosra vár megérkezése óta.

Felhajtotta a koszlott zsávoly gallérját, arcába húzta a kámzsát, s hogy valamivel bátorítsa magát, megtapogatta előbb a maga mellé tett görbebotot, majd zsebében az ázott, sárosra taposott vasúti jegyet, amellyel egyikük végre elutazhat ebből az átkozott városból.

Megjelent: Prae/43. (2010. 3. szám)

Aki már olvassa

2011-10-11T10:00:00.000+02:00

És van, aki már olvassa:

Invitálás:

Tejmozi - Online könyvbemutató

Tejmozi gerinc

2011-10-08T15:56:00.001+02:00

Van, aki már le is fotózta:

Tejmozi a kezemben.

2011-09-29T17:50:00.000+02:00

Az ember akkor érzi a könyvét megjelentnek, amikor első darabját kezébe veszi. A Magvető néhány szerzői példányát ma hozta meg a posta.

Tejmozi: harmadik regényem

2011-09-13T09:53:00.000+02:00

A Szembesülés megírása után úgy éreztem, megírtam főművemet, ezt meghaladni már nem lesz erőm, időm, képességem. Új regényemről sem gondolom, hogy irodalmiságában súlyosabb lenne a Szembesülésnél. Ám az olvasói és szakmai sikere alighanem jóval nagyobb lesz.

NAPLÓ könyv

Hangütésében, meseszövésében erőteljesen elüt két korábbi regényemtől. Ha azokat posztmodern trükkregénynek ítélte a szakma, akkor ez hagyományos, akár történet-központú prózának is nevezhető. Ugyanakkor megírásának előzményeit tekintve mégis egy ízig-vérig posztmodern interakcióból nőtte ki magát.

A Magvető Kiadó honlapjának kötetemet bemutató oldaláról már egy szövegrészletis elérhető .pdf formátumban, olvasóimnak kedveskedve itt alább is közreadom – néhány mondattal megtoldva. Másik érdekesség, hogy a Magvető Facebook-oldalán a kiadó megosztotta a BDK Onlinra feltett posztomat, amelyben azon tűnődöm, hogy mi legyen a könyv fülszövege, s a szerkesztői javaslatok mellett néhány saját ötletemet is bemutatom: Mi legyen a Tejmozi fülén? A kérdésre a kiterített borító ad választ.

Az egészen korai fényeket és a szünidős egyetemista lányokat kedvelte leginkább apám. A modellek hajnalban érkeztek felvillanyozva, izgatta őket a szokatlan feladat, csitítani kellett őket, hogy minket fel ne ébresszenek; erre aztán megjátszott buzgósággal kezdtek óvatoskodni, lábujjhegyre álltak, suttogtak, de a surranásaikkal és sistergésükkel keltett zajok mintha még élesebbek, vagy legalábbis izgatóbbak lettek volna a természetesnél, betöltötték a teret. Én ilyenkor már ébren voltam, megállapítottam, süt-e a nap, s ha úgy véltem, hogy igen, akkor kivártam, míg a lányok apámat követve betipegtek a műterembe, megitták kávéjukat, amivel a mester kedveskedett nekik, aztán levetkőzve várták, hogy beállítsa őket a megfelelő pózba, s amikor az alig hallható muzsika első foszlányai a frissen felnyitott festékes tégelyekből áradó illattal szinte egyszerre szűrődtek be hozzám, kikeltem ágyamból.

Csak résnyire kellett nyitnom az ajtómat, és máris ráláttam a szembülsőre, a műterem tejüveggel berakott ajtajára. Apám roppant kényes volt a fényre, azt mondta, arra is szüksége van, amennyi a délre napsütésben úszó előszobából érkezik. A tejüveg szépen szórja a fényt, ezt tétetett a tetőablakba is, ettől vált a műterme szemet bántóan ragyogóvá, odabent ő is egyfolytában hunyorgott, de épp ezzel az összecsippentett szemével látta olyannak a világot, amilyennek szerette: a tárgyakat eltúlzottnak, saját kontúrjaikon túlcsordulónak, a színeket vibrálónak, egymásba rezgőnek, a viszonyokat valószerűtlenségükben feltárulkozónak.

Én nem ezt a túlexponált valóságot kerestem, egészen más miatt tapadtam a tejüvegre.
Torkomban dobogó szívvel, lélegzetvisszafojtva figyeltem, apám hogyan instruálta, miként állította be modelljeit, tucatnyi különböző pózt is kipróbálva. A lányok leültek és lábujjhegyre álltak, guggoltak és könyökre dőltek, emelték, nyújtották karjukat, hajlították, keresztbe tették lábukat, oldalt fordultak vagy szemből, lebbent a hajuk, domborodtak fent és lent, elöl és hátul, mígnem aztán mozdulatlanná váltak. Apám felhangosította a gramofont, és én meredhettem vállra és combra, kebelre és ölre, képzeletben egészítve és élesítve ki a fényes tejben úszó részleteket, visszaidézve vagy továbbforgatva azt, amit láttam vagy látni szerettem volna. Egy idő után már bennem pergett a film, én vetítettem rá vágyképeimet a matt felületre, így hatoltam be a műterem elzárt világába, így férkőztem közelébe titkoknak és tilalmaknak, meztelen nőknek – és apámnak.

Mígnem egyszer, amikor legmélyén lebegtem teljes révültségemnek, anélkül, hogy a zene félbeszakadása ezt előre jelezte volna számomra, váratlanul felhasadt a mozivászon, és meztelen testére öltve apám egyik ócska festékes köpenyét elő nem lépett a csodák országából a legszebb tündér. Vastag ajkával hangtalan szót formált, köszönést talán, és amint a szemembe nézett, fájdalmas átlényegülést éltem át, amelybe egyaránt belesűrűsödtek hajnali szorongó óráim és a megkönnyebbülés felszabadult percei. Ott és akkor semmisült meg az apja titkaira sóváran áhítozó fiú, és állt talpra a büszke férfi. A kamasz elpirulva lesütötte volna szemét és szégyenében se moccanni, se szólni nem tudott volna, de a férfi nemcsak hogy állta az egymástól távol ülő szemek átható fekete tekintetét, hanem…

Nagyításhoz katt a képre:

több Tejmozi

Egy magánzó vallomása

2011-09-01T11:43:00.001+02:00

Kívülállónak lenni kétség kívül a legkényelmesebb állapot. Sok munkám van abban, hogy idáig juthattam. Erről egy 2005-ös interjúmban beszélek, amelyet a Pécs TV készített velem Szembesülés c. regényem pécsi bemutatója alkalmából. Hogy eléggé okosakat mondok-e, ezt nem tudom, de hogy itt is őszintén beszélek, azt bizton állíthatom. ...A zöldövezetbe helyezett könyveimről készült felvételek viszont mutatnak bizonyos képi dilettantizmust... Íme az interjú videója (a hangot tessék felhúzni!):

forrás

>>több interjú

Kisfilm - novellámból

2011-08-21T16:40:00.001+02:00

Rábukkantam egy kisfilmre, amelyet A sínek fölött című novellám nyomán vizsgadolgozatként készítettek a Sapientia Egyetem Fotó, film, média szakos diákjai. Lazán kötődik az írott szöveghez, de felirata szerint mégis az én munkám ihlette. Érdekes adalék ahhoz a novellámhoz, amely eredetileg a Pánsíp Szalon belső pályázatára készült egy Penckófer-fotó alapján. A képi élmény így vált előbb szöveggé, majd újra vizuális művé. Íme:

Eredetileg lásd ezen az oldalon.

A novella szövege, ha jól emlékszem, először valamelyik UngBereg-antológiában jelent meg, aztán lehozta a Lyukasóra, bekerült Világvége c. kötetembe, és írói oldalamon is olvasható: A sínek fölött.

Ellengondolkodás

2011-08-18T15:13:00.000+02:00

A tanítványommal, akit hetente egy alkalommal másfél órán át részesítek műveltségi okításban, azt a gyakorlatot alakítottuk ki, hogy az első félórában én „adok elő” valamit saját kútfejemből (erre előzőleg persze rákészülök), aztán pedig ő tesz fel az elmondottakkal vagy valami egészen mással kapcsolatos kérdéseket, ezekre cirka 30 percen át igyekszem kimerítő válaszokat adni, az utolsó félórában pedig közösen utánanézünk annak, ami tisztázatlan maradt. Legutóbb Arany János balladáiról beszéltem neki, de láttam rajta, alig várja, hogy ezen túl legyünk, és ő kérdezhessen. Nekem is szegezte azonnal, az hogy lehet, hogy nekem egyáltalán nincsenek példaképeim, és különben is, mit értek azon, hogy ellengondolkodás? Mondjak példákat, mert nem érti.

Mindez persze azért kérdezi, mert olvasta Példaképek nélkül című kis esszéfélémet, és már az első mondat kiakasztotta. Ő mást sem hall, mint hogy kikről kellene példát vennie (szülei szerint rólam is; mint kiderült). Elüthettem volna annyival a dolgot, hogy „Na látod, éppen az az ellengondolkozás, ha az ember ellenáll ennek a nyomásnak, és nem választ példaképet”, de ennél azért részletesebb választ adtam, igyekeztem késő-kamasz hevességéhez igazítva részletesen kifejteni, mi a rossz abban, ha az ember mások által kialakított sémákat követ. Különbözni jobban szeretek, mint hasonlítani, zártam le régebbi aforizmámmal az érvelésemet, s mielőtt rákérdezhetett volna bármire is, áttértem az ellengondolkodásra: hogy mit értek én ezen, és milyen saját példáimat tudnám rá felhozni.

Hirtelenjében három esete jutott eszembe ellengondolkodásomnak.

Az első friss példa: miután a Magyarországgal szomszédos országokban úgy tartják, hogy az ott élő kettős állampolgárságú lakosok veszélyeztetik az adott ország belbiztonságát, én megfordítottam a kérdést, és némi ellengondolkodással arra jutottam, hogy a határon túli szavazók éppenséggel Magyarországra nézve jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot. Igen, ezt is olvasta, de nem ért vele egyet. Helyes, mondtam, eggyel több érv a szüleivel szemben, hogy mégsem kell rólam példát vennie.

Másodjára egy régebbi irodalmi projektumom jutott eszembe. Részletesen elmondtam, hogyan gombolyítottam visszafelé a gondolatok fonalát, amikor Pilinszky két szonettjét egy hosszú alkotói folyamat végtermékeként mesterszonetteknek tekintettem, s miként próbáltam a feltételezett, a költő által meg nem írt megelőző 14-14 szonettet megírni, teljesen szembemenve a megszokott gyakorlattal, amikor is az egyes szonetteket alakítja úgy az alkotó, hogy végül a kezdősorokból összeálljon a mesterszonett – én ellenkezőleg gondolkodtam, a következményből kiindulva hoztam létre az előzményeket. Hú, ez tetszett neki.

Amíg lapozgatta A Pilinszky-projektum című kis kötetkémet, én a harmadik példán törtem a fejem, vajon mikor is gondolkodtam visszafelé. Be is ugrott egy még régebbi eset, s naplókönyvemből felolvastam neki ezt a kis szösszenetet: Elvesztettek az okmányaim.

Tanítványom arcára széles mosoly ült. Nem lehettem biztos abban, vajon tetszik-e neki az ellengondolkozásom, vagy csak egyszerűen kinevet.

Példaképek nélkül

2011-07-17T16:15:00.000+02:00

De mi volt a kérdés?

Van fent a neten egy írásom, amelyre ha rábukkanok, mindig okoz kis bosszúságot. Hogy ennek mi a fő oka, azt elég részletesen megírtam naplómban (többek között a címét is megváltoztatták önkényesen), az „irodalomtörténeti” vonatkozásokkal itt most nem is akarok foglalkozni, csak annyit említek meg: a kis esszé-szerű önvallomás körkérdésekre adott válaszként született – de a kérdések sehol nem szerepelnek az adott folyóirat adott lapszámában, és énnálam sem maradtak fenn – így nem tudni pontosan, mire is reagáltam, s elég zavaróak a szövegben a kérdésre való visszautalások. Annyi következtethető ki, hogy az első kérdés a család és a történelmi múlt, a második pedig a szellemi elődök és példaképek szerepét firtatta. Amit ezzel kapcsolatban 12 éve leírtam, azt ma is érvényesnek gondolom, ezért most pici utómunkával akkori írásom második részét önálló cikké formáltam és feltettem ide: Példaképek nélkül.

Pilinszky-marketing

2011-07-16T20:34:00.000+02:00

Pár napja tettem szóvá jogtalan közléseket, amikor is verseimet nagy mennyiségben átvették ismeretlen bloggerek, ráadásul úgy festett, mintha én lapjuk szerzője lennék: a forrásmegjelölés hiányzott (és persze engedélyt sem kértek a közléshez). A mostani találat abban különbözik, hogy A kufár c. versem olyan ismert társadalmi szervezet honlapján szerepel, amely ráadásul jónak gondolt célért küzd. Feltüntették az első megjelenés helyét, és a közlés sem öncélú: soraimat egy vitaindító elé tették, mintegy mottóul. Ilyen publikáció ellen nincs kifogásom, sőt, érdekesnek találom, hogy szonettem ilyen marketing-kontextusba került, inkább örülök neki, mint ahogy annak is, hogy találatom apropóján itt is újraközölhetem a verset, felhívva olvasóim figyelmét legnagyobb költői vállalkozásomra, a Pilinszky-projektumra (amely nagyjából visszhangtalan maradt, s amely egyik darabja az alábbi). »tovább

Novellát írni, madarat fogni

2011-07-12T10:32:00.001+02:00

Jól kezdődik az év: sikerült egy új novellát írnom. Ami önmagában íróember részéről nem olyan nagy kunszt, de nekem az elmúlt három évben egyszer sem sikerült. 2007 nyarán afféle alkotói válság lépett fel nálam, hónapokig szinte semmi értékelhető nem került ki a kezem alól. Ez a “szinte semmi” persze relatív, mert havi naplómat a Mozgóba (2008 kivételével) és havi publicisztikámat az Új szóba (2009-ig) azért csak megírtam – az erős visszaesés leginkább a saját teljesítményemhez képest volt mérhető, meg abban, hogy a korábbi könnyed “örömírást” egyfajta erőltetett menet váltotta fel. Mindez persze szorosan összefüggött a kedélyállapotommal.

Az első áttörést a 2007 késő őszén-telén keletkezett haikuk jelentették: meghozták az alkotókedvemet, s 2008-09-10-ben jóval több verset (főleg szonettet) írtam, mint a korábbi években. Egyedül a próza nem ment (pedig voltak érvényes felkéréseim). Illetve ez sem teljesen igaz, mert 2008-ban elkezdtem és 2009-ben befejeztem életem harmadik regényét, azonban ez hiába tartalmaz cirka 80%-ban új szöveget, alapját mégis korábban írt 3 elbeszélésem képezi. Új novellát írni azonban továbbra is képtelen voltam. (Ami az ÉS-ben tavaly megjelent, azt meg a regényem új szövegeiből sikerült “kiszerveznem”.)

Aztán nemrégiben nyitottam egy irodalmi segédblogot és úgy éreztem, valami új irodalmi projektum is dukálna hozzá, így születtek az első mininovellák, amelyeket minimáknak neveztem el, illetve némi fogalmi zavarral éve posztmodern koanoknak is emlegettem őket. (A jelen blogban is olvashatók.) S ahogy a versekhez a haikuk, az igazi novellákhoz talán ezek a szösszenetek vezetnek el.

Kapóra jött, hogy egy zárt körben terjesztendő, most induló folyóirat főszerkesztője keresett meg a múlt évben: az első számba novellát várnának tőlem. Mivel a megadott terjedelem elég kicsi, a határidő pedig elég nagy volt, igent mondtam – de azért bennem volt a frász: vajon sikerül-e. Hát, úgy tűnik, igen.. – és most madarat lehetne velem fogatni.

Alighanem Kajetán macskánknak is folyton sikerélménye lehet, szinte naponta találunk az ajtóban véres tollmaradványokat.

Bevezető a fenti szöveghez komplex blogomból:

Novellát írni kicsit olyan, mint madarat fogni. Csak nehezebb… Észrevétlenül kell Kis térben nagyot rugaszkodni, ugyesen utánakapni a tovarebbenőnek és az utolsó mondattal megmarkolni, mielőtt csúfondárosan csicseregve felszállna a diófa legtetejébe. A macskánk tudja, hogyan kell. Nekem az elmúlt három évben nem sikerült. Na talán most.

Transzferárak

2011-03-24T11:42:00.000+01:00

Belsőépítészeti cégek között is előfordul, hogy nem piaci árakon, hanem transzferárban állapodnak meg elszámoláskor. De mit jelent maga a fogalom? Itt találunk tájékoztatást: Transzferár Mi az a transzferár? Transzferár - EU TPD Transzferár Dokumentáció - EU TPD Transzferár

Belsőépítészeti tervezés - Keisz Gellért

2008-12-15T11:15:00.000+01:00

Megújult, nagyon szép lett és új helyen is elérhetővé vált Keisz Gellért barátunk weboldala. Itt is írok róla: Belsőépítészeti tervezés. És ez alatt a link alatt található maga az új honlap: Belsőépítészeti tervezés. Szakmai blogot is indított, ezen most aktuálisan egy vele készült hosszabb interjú olvasható. Ugrás a blogra: belsőépítészeti tervezés. Mindezek az újítások azzal kapcsolatosak, hogy Geli kiterjesztette profilját: míg eddig főleg patikatervezéssel foglalkozott, most már általánosabb értelemben teljesít iparművészeti, belsőépítészeti megrendeléseket. Igen szépek a munkái, igényesek, ízlésesek és funkciójuknak a legjobban megfelelőek. Néhány munkája itt látható:

További képek és minden részlet a honlapon: belsőépítészeti tervezés

Ez egy tükörposzt. Eredetije itt olvasható: belsőépítészeti tervezés

Irodalmi belsőépítészet

Tényekkel szembesültem

Futótűzként terjedt agyamban a hír: Elfogyott a Szembesülés! Aztán kiderült, hogy mégse. Viszont más is írt ilyen címmel regényt.

Kő és árnyék

Tsúszó Sándor-breviárium, I.

Elvtársak, itt a vége!

21 év multán

Kő és árnyék – hamarosan!

Tejmozi az Írók Boltjában

Interjúk és ugratások

Várom a Nobel-díjat

A Tejmozi fogadtatása

Új kötet

Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - blog

Virtuális élőlánc József Attila szobra körül | UngParty.net

Tiltakozás virtuális élőlánccal József Attila szobrának eltávolítása ellen

József Attila-szobor: virtuális élőlánc // BéDéKá PolBlog

Transzferár nyilvántartás | Transfer Pricing Hungary

Transzferár - EU TPD

Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

Balla D. Károly tiltakozása a budapesti József Attila-szobor eltávolítása ellen - internetes akció

Novella készül

Vonatjegy

Vonatjegy

Aki már olvassa

Tejmozi gerinc

Tejmozi a kezemben.

Tejmozi: harmadik regényem

Nagyításhoz katt a képre:

Egy magánzó vallomása

Kisfilm - novellámból

Ellengondolkodás

Példaképek nélkül

De mi volt a kérdés?

Pilinszky-marketing

Novellát írni, madarat fogni

Transzferárak

Belsőépítészeti tervezés - Keisz Gellért