Mutasd meg, hol laksz - és megmondom, ki vagy. Ember és dizájn egymás kiegészítői. A lakni passzív ige - belakni valamit aktívan kell. Belsőépítész, lakberendező). | Ez a weboldal Google keresőoptimalizálás alatt áll. - Honlapoptimalizálás és linképítés a jobb helyzésért!

2012. március 31., szombat

Amikor a madarak a vállamra szálltak

Voltaképp első igazi költeményeim...
 
Egy eddig számomra ismeretlen folyóirat internetes változatában rábukkantam néhány régi versemre. Bár előzetesen nem kérték közlésükhöz hozzájárulásomat, most megkeresésemre gáláns ajánlatot tettek – örömmel el is fogadtam. A publikáció érdekessége, hogy az 1978-79-ben írt verseim nagyjából az elsők azok közül, amelyeket ma is fontos darabjaim között tartok számon. Mondhatnám azt is, hogy bár ekkor már csaknem 5 éve publikáltam, mégis ezek tekinthetők voltaképpeni első költeményeimnek.

Magáról a lapról a következőket tudtam meg:
A Barátság című, Magyarország népei kölcsönös megismerését szolgáló kulturális és közéleti folyóiratot civil kezdeményezésként 1994-ben alapította Ember Mária és Mayer Éva azzal a céllal, hogy Magyarországon, ahol jelentős kisebbség él együtt a többségi közösséggel, a kisebbség történelmére, hagyományaira, kultúrájára vonatkozó ismeretek közlésével elősegítsék a különböző népcsoportok közötti megértést, elfogadást.
Ez nemes törekvés, jó helyre kerültek korai madaraim.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése