Lokális hermetizmus?

A Kortárs oldalán most vált elérhetővé Csordás László A felkészüléstől a szétszóródásig című írása. Nem karok róla hosszan értekezni, bizonyos szempontokat-problémákat korábban a szerzővel már magánlevelezésünkben tisztáztunk, de néhány megjegyzés kikívánkozik belőlem..

Elsőül örvendetesnek gondolom, hogy (egy-két korábbi hasontárgyú írásától eltérően) ezúttal, igen helyesen, a problémák felől közelíti meg témáját és bizonyos szakmai szigorral igyekszik számba venni a fiatalabb tollforgató generáció egyes tagjainak teljesítményét. Fontosnak tartom, hogy a korábbi (már-már komikus) túlértékelések helyett most a kritikus észrevételek dominálnak, még ha ezek esetében gyakorta mások idézetei mögé bújuk is. Helyesen látja és érzi a jelentős hiányosságokat, nem állítja sem azt, hogy lenne új írógeneráció, sem azt, hogy ennek kibontakozásához elegendő szellemi muníció állna rendelkezésre.

Másodjára meg kell jegyeznem, hogy bár a korábbi túlértékelésektől jobbára tartózkodik, továbbra is hiányolom a pontos különbségtételt a valódi és a dilettánsnak méltán nevezhető irodalmi produktumok között. Persze érzem helyzetének nehézségeit is: akivel egyik nap együtt utazom, szereplek, sörözök, arról kínos lenne másnap leírnom, hogy süvöltő fűzfapoéta vagy két lábon járó közhelygyűjtemény. De ha ilyesmit nem is hánynék a haverom szemére, Tersánszkyhoz talán mégsem hasonlítanám... És (egy másik esetben) a botladozó suta sorok egymás alá rakása esetben semmiképpen nem céloznék a költői hermetizmusra. Amely irányzat azért pár világhírűvé vált költőnek köszönhetően kicsikével magasabb fán lakik.

(Mégsem vethetek a szerzőre követ, hiszen a „hőskorban” én is inkább csak a pozitívumokat kerestem „harcostársaimban”. Én is azt hittem, amit talán most Csordás, hogy jó ügyet szolgálok a tupírozással. Főleg, ha a tét nem kisebb, mint a kárpátaljai magyar irodalom létének a bizonyítása. Ma már ellenkezőleg gondolom mindezt, de belátom, hogy az esetleges kései értelmezéshez egy ilyenfajta korai tapasztalat nem spórolható meg.)

Végül: azon már túlléptem, hogy az olyanfajta írásbeliségnek a létjogosultságát eleve megkérdőjelezzem, mint amilyent helybéli alkotóink zömének tollából olvashatunk. Hajlandó vagyok elhinni (Csordásnak is), hogy az ilyen sutácska versírászatnak és nyökögő történetmondásnak is van „lokális értéke”. Ám ha lokális, akkor helyén kell kezelni.