Jeopardy újrafelfedezése

Lássunk előbb előbb néhányat aforizmáiból:

• Néhány a klasszikusok közül:

Minden a túlsó parton van.

A halak sohasem hazudnak.

Közelebb van az otthoz a messze, mint az itthez a közel.

A hegycsúcsok mindig felül vannak.

Minden túlsó parttal szemben megtalálod az innensőt.

A ma a tegnap holnapja és a holnap tegnapja.

Víz alatt nem lehet énekelni.

Semmiből a kevés is sok.

Meghalni csak egyszer lehet.

• Néhány C.M.J.-aforizma Szembesülés c. regényemből:

A sirályok a halat szeretik, nem pedig a tengert.

Csónakkal nem lehet átkelni a sivatagon.

Ha nem tudod, merre van Észak, igazodj Dél szerint.

Süketek ritkán botfülűek.

Ha szél nem fújna, vitorla sem kellene.

A sötétségnek nincsenek színei.

A tenger mindig meztelen.

Amit szemed nem hall, azt füled sem láthatja.

A dolgok önmaguk árnyékán fekszenek.

Nem hiánya jellemzi leghívebben a Jelenvalót?

Cecil M Jeopardy életrajza

A magyar irodalom számára a Nyugat nemzedéke fedezte fel. Babits esszét írt költészetéről, Kosztolányi verseket, Karinthy pedig aforizmákat fordított tőle. Szívesen beszéltek róla, idéztek tőle, hivatkoztak rá. Révükön a bengáli nyelven alkotó költő egy időre a pesti szalonok kedvencévé vált. Életéről csak annyit tudtak, hogy egy Madagaszkárhoz közeli szigeten, egzotikus növények és szent állatok társaságában alkotja zseniális műveit.

Később alakja részben feledésbe merül, ám néhány irodalomtörténeti korszakkal később a posztmodern mintha  újra felfedezte volna a maga számára.

A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Mivel azonban dolgok önmagukban nem létezhetnek, így hát semmi sem igaz.

C. M. J.

Cecil M. Jeopardy (1869, Vatomandry – 1957, Antananarivo) a magyar nyelvterületen főleg aforizmáról ismert, bengáli, maláj és angol nyelven alkotó költő,  filozófus. Életét és szerteágazó munkásságát legendák övezik, származásáról, születési helyéről nincsenek teljes hitelességű információk. Eredeti neve: Ceśśaro Masunti Jesyunga.

A leendő költő valószínűleg egy magasabb kasztbeli, de családjától kitagadott és kalmárnak állt, Indiából előbb Indonéziába, majd Madagaszkárra vándorolt selyemkereskedő apa és valamely Óceániai szigeten született maláj anya gyermeke, akit a tehetős papa előbb Kuala Lumpur, majd Calcutta legjobb iskoláiban és egyetemein taníttatott. A széles körű képzettséget szerző és számos nyelvet magas szinten elsajátító tehetséges fiát apja diplomáciai pályára szánta, ez a terve azonban, leginkább az ifjú Ceśśaro kalandvágya miatt, néhány kísérlet után meghiúsult. A leendő költő utazni vágyott, be is járta az Indiai óceán teljes szigetvilágát és partvidékét, Ausztráliát is beleértve. Épp a déli kontinensen időzött, amikor az 1900-as év fordulatot hozott életében: maláriát kapott és hosszú időre kezelésre szorult. Egyes vélekedések szerint a magas láz okozta hallucinációk alapozták meg misztikumba hajló költői világát. Mivel a hivatalos orvoslás nem vezetett eredményre, a testi erejében megtört fiatalember apjához vitette magát, aki ekkor már Madagaszkáron lakott. Helybéli sámánok vették kezelésükbe. Néhány hónap alatt Jeopardy meggyógyult – és megvilágosult. Ám egyáltalán nem a varázslók és törzsi halottlátók világnézetét vette át, hanem a korábbi alapos filozófiai tanulmányaiból vett ismereteket vonta sajátos szintézis alá. Később ebből született meg az anyagelvű és idealista világnézet ellentmondásait áthidalni igyekvő Nagy Traktátum (amelyre egyébként egy helyütt Wittgenstein is hivatkozik).

Testi erejét visszanyervén és szellemi útját megtalálván Jeopardy ezután, 1902-ben költözik egy Madagaszkárhoz közeli apró és névtelen szigetre, ahol egzotikus növények és szent állatok társaságában néhány évtized alatt hozza létre gazdagnak mondható és több világirodalmi jelentőségű alkotást is tartalmazó életművét. Ezek legismertebb darabja az eredetiben hozzáférhetetlen, de angol nyelvre is lefordított Under the Golden Key (Az aranykulcs alatt). Haláláig mindössze kétszer mozdult ki otthonából.

1928-ban európai körutazást tesz. Párizsban „első kézből” ismerkedik meg a modernista irányzatokkal. Bretonnal barátságot köt. Egy kávéházban találkozik Tsúszó Sándorral, ahol Dora Maar fotót készít róluk.

A negyvenes évek második felében néhány hónapot Indonéziában tölt, ahol névleg ugyan csatlakozik az Angkatan ‘45 szellemi irányvonalához, de később megtagadja az irodalomújítók eszméit, amiért is Muhammad Balfas, a mozgalom vezéralakja súlyosan megneheztel az akkor már idős költőre és bölcselőre, maradinak és vaskalaposnak nevezi, éles pamfletet ír ellene, amiért is a sértődött Jeopardy visszautazik kedves szigetére és korábbi elszigeteltségét a végsőkig fokozva éli maradék esztendeit. Visszatér korábban is nagy kedvvel gyakorolt műfajához, az aforizmákhoz.

Tíz évvel később újra hallucinációk kezdik gyötörni. Miután az egyik spontán spirituális szeánsz után végleg elveszteni látszik eszméletét, mentőhelikopter szállítja Antananarivóba. A kórházban egyszer még magához tér és egy hosszú kínai mesét mond el a köré gyűlt fehér köpenyes személyzetnek. Miután ennek utolsó szavát is kimondja – „madár” – nagyszerű szelleme is visszaszáll a bengáli és maláj ősök transzcendens világába.

Haláláról a világirodalom nem emlékezik meg, műveit nem adják ki újra. Legendás alakja végleg feledésbe merülne, ha a kortárs magyar alkotók némelyike – részben Babits, részben Tsúszó Sándor hagyatékát kutatva – fel nem fedezi a maga számára. Nekik köszönhetően Joepardy szellemi öröksége ma már harmonikusan illeszkedik az aktuális irodalmi kánonba.

Az irodalom megújulása

Tízévente avantgárd

Az a megfigyelésem, hogy Kárpátalja magyar irodalmában tízévente felüti fejét az avantgárd. Mondhatnám úgy is, hogy cirka évtizedenként felmerül kis literatúránk állóvízéből (a posvány szótól egyelőre tartózkodnék) egynéhány elszánt, de játékos kis delfin, és veszettül elkezdik szétfröcskölni a vizet. Minek következtében a lassúbb járatú őshalak ijedten kapkodnak levegőért. Ám általában mégsem ők húzzák a rövidebbet, mert a delfinporontyok addig-addig pocskolják a lubickot, míg legelőbb ők kerülnek szárazra. Ott aztán már nem tudnak tovább viháncolni, így vagy visszacsusszannak az állóvízbe és óvakodnak a további vehemenciáktól, vagy keresnek maguknak egy másik vizet, tágasabbat, ahol kedvükre hajcihőzhetnek. »tovább

Kollégák a Tejmoziról

Ezen a helyen is szeretném megőrizni a kedves írótársak - Csobánka Zsuzsa, Grecsó Krisztián, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos és Závada Pál - kedves megnyilatkozásait a Tejmoziról (2011. szeptember.)

A Könyvről bővebben: •Tejmozi •

Amikor a madarak a vállamra szálltak

Voltaképp első igazi költeményeim...

 

Egy eddig számomra ismeretlen folyóirat internetes változatában rábukkantam néhány régi versemre. Bár előzetesen nem kérték közlésükhöz hozzájárulásomat, most megkeresésemre gáláns ajánlatot tettek – örömmel el is fogadtam. A publikáció érdekessége, hogy az 1978-79-ben írt verseim nagyjából az elsők azok közül, amelyeket ma is fontos darabjaim között tartok számon. Mondhatnám azt is, hogy bár ekkor már csaknem 5 éve publikáltam, mégis ezek tekinthetők voltaképpeni első költeményeimnek.

Magáról a lapról a következőket tudtam meg:

A Barátság című, Magyarország népei kölcsönös megismerését szolgáló kulturális és közéleti folyóiratot civil kezdeményezésként 1994-ben alapította Ember Mária és Mayer Éva azzal a céllal, hogy Magyarországon, ahol jelentős kisebbség él együtt a többségi közösséggel, a kisebbség történelmére, hagyományaira, kultúrájára vonatkozó ismeretek közlésével elősegítsék a különböző népcsoportok közötti megértést, elfogadást.

Ez nemes törekvés, jó helyre kerültek korai madaraim.

Irodalmi projektumok, webakciók

Projektumok és akciók

Idestova 12 éve annak, hogy írói és irodalomszervezői munkámat kihelyeztem az internetre. Nagyon itt volt az ideje, hogy a különböző webhelyeimen szétszórt szövegjátékaimat, webakcióimat, régebbi és újabb irodalmi projektumaimat valahogy egybeszedjem. Egyelőre csak egy részletes (de még nem teljes) link-jegyzék készült el, de feltett szándékom, hogy minden akciónak és projektumnak külön oldala lesz ebben a rendszerben, amelynek élére egy bemutatkozó és eligazító oldalt is elhelyeztem. Még építés-fejlesztés alatt áll, de már használható. Látogassátok: Balla D. Károly

---

nyárigumi

Tényekkel szembesültem

Futótűzként terjedt agyamban a hír: Elfogyott a Szembesülés! Aztán kiderült, hogy mégse. Viszont más is írt ilyen címmel regényt.

A minap fontos könyveim pécsi kiadójának honlapján az általános szerzői listát böngészve némileg meglepve láttam, hogy 2005-ben kiadott regényem elfogyott. Erről eszembe jutott, hogy a könyvnek saját honlaprendszeremben nincs méltó oldala, írói szájtomon csak egy elkezdett, csonka lap árválkodik, így legalább a régi, meglehetősen elavult rendszeremben szereplő oldalt igyekeztem kicsit felújítani. Így sikerült: Szembesülés. Ezek után két meglepetés is ért.

Az első, hogy tavaly ugyanezen a címen egy másik szerző is publikált regényt. A második: amikor az elfogyást újra ellenőriztem, most már a saját könyveim kiadói listáján, kiderült, hogy a regényem mégsem fogyott el. Visszamentem az összes szerző általános oldalára, s kiderült, elsőre elnéztem a dolgot: a fölöttem szereplő könyvre vonatkozó megjegyzést gondoltam sajátomnak. Így hát, kedves olvasóim, semmi pánik, a Szembesülés a kiadó honlapján a megfelelő űrlap kitöltésével továbbra is megrendelhető. Egyben -endő is.

(Természetesen a Tejmozi is megvásárolható.)

Kő és árnyék

Leendő könyvem egyre inkább előrevetíti szép színes árnyékát – a címlapon Csönge fotója, ő készítette az elülső borítót és a gerincet is, a kiadó ezek alapján állította össze a teljes kiterített borítót a vágóvonalakkal. A köny előzményeiről bővebben: Kő és árnyék.

Tsúszó Sándor-breviárium, I.

Megjelenőfélben van, illetve nagyjából-egészében már meg is jelent, csak forgalomba kerülése, úgy tűnik,  kicsit tsúszik. A Fészbúkon a borítót mindenesetre már közzétette tervezője. Izgalmas olvasmánynak ígérkezik, s nagy megtiszteltetés, hogy az összeállító-szerkesztő Hizsnyai Zoltán sziporkázó előszava után az én írásaimmal indul a könyv. Jelesül ezzel:

Tsúszó Sándor és a komplex létezés

Majd ha a kiadó a hivatalos megjelenést bejelenti, vagy legalább megjelenti a bejelenést, újra írok róla.

Olvasd ezt is: Hizsnyai Zoltán írása a könyv keletkezéséről

Hizsnyai Zoltán

Négykezes

November második hetében beindult végre a központi fűtés a kovácspataki házban, egy réteg ruhában lehet kószálni benne bármerre, ami az előzmények után a fényes luxus érzetét kelti. Igaz, a falakból, a padlóból és a plafonból helyenként még csövek, drótok és különböző profilvasak kandikálnak ki, ahol pedig nem, ott a vakolat hiányzik. Vagy ha az se hiányzik, hát rövidesen hiányozni fog. Egyszóval egy kedélyes, kellemesen felfűtött építési terület a ház. Az ember kezet mos, fertőtleníti friss kézsebeit, a régebbieken felfrissíti a kötést, lefújja a port a billentyűzetről, és már írhatja is a soros naplót.

A tervek szerint már régen keresztbe tett lábbal kéne üldögélni a fotelban, és csak arra lenne szükséges fokozott figyelmet fordítani, hogy a háttámlára helyezett nippek el ne mozduljanak. A tsúszást – néhány váratlan adminisztratív és technológiai mellékkörülmény mellett – kétségtelenül Tsúszó Sándor okozta. Az azóta talán már ki is nyomtatott nagyszabású Tsúszó-breviárium leadási határideje ugyanis épp egybeesett a kétkezi munka dandárjával. Kétkezi munka volt ugyan az előbbi is, két, ennyire különböző dolgot egyszerre csinálni mégsem volt egyszerű, de megment. Noha időnként kézzel-lábbal játszottam a négykezest. (Vö.: „noha” szlovákul „láb”)

Aki nem tudná, régiónk géniuszának megtestesítője, Tsúszó Sándor, a nagy hatású író, gondolkodó, képző-, beszélgető- és elhallgatóművész idén lett (volna?) száznégy és fél éves. A jubileumi könyv összeállítása közben – munkámat megkönnyítendő – megalapítottam a Tsúszó Sándor Kutatási és Dokumentációs Központot (TSKDK). Mivel azonban jobb híján saját hatáskörben önmagamat neveztem ki a TSKDK örökös megbízott elnök-főigazgatójává, beosztottjaim viszont egyelőre nincsenek, az elvégzendő munka mégis teljes egészében rám hárult. Végül is a kazánház olyan lett, hogy elmenne egy sci-fi díszleteként is, és ráadásul olcsón ontja a drága meleget. Miközben paralel két breviáriumra való anyagot sikerült összegyűjtenem.

Alábbi nyilatkozatot a kétkezi munkák hevében adtam ki, mellesleg. Eddig senki sem közölte, és a könyvbe sem fért bele. Pedig igen fontos!

„A Tsúszó Sándor Kutatási és Dokumentációs Központ nyilatkozatban cáfolta azt a képtelen állítást (amelyet tudtunkkal eddig senki sem hangoztatott), hogy Tsúszót a hidegháború éveiben ufók rabolták volna el. A TSKDK-nak a világmérető pánik megelőzését szolgáló állásfoglalása – a felborzolt kedélyeket lecsillapítandó – először is megállapítja, hogy az ufók, vagyis az azonosítatlan repülő tárgyak ember alkotta szerkezetek is lehettek, és nem kell őket feltétlenül kapcsolatba hoznunk a földönkívüliekkel, mint ahogyan azt a szóban forgó (máig fel nem bukkant) képtelen állítás sejtetni igyekszik.

A Kárpát-medencei Ufókutatók Világfóruma saját nyilatkozatában ezzel egyetértve leszögezi, hogy Tsúszónak földönkívüliek általi elrablását semmilyen megalapozott tényadat nem támasztja alá, annál több jel mutat viszont arra, hogy a költőóriást elragadó azonosítatlan repülő tárgyak azon szerkezetek közül valók voltak, amelyeket az amerikaiak a Roswell mellett 1947-ben lezuhant ufó roncsaiból rekonstruáltak. A roswelli ufó pedig – amint az később bebizonyosodott – nem volt más, mint a szovjetek által zsákmányolt második világháborús német titkos fegyver, a Horten 229-es sugárhajtású gép. A furcsa szerkezet személyzete négy, dr. Mengele közreműködésével kitenyésztett mutáns gyermek volt, és Sztálin parancsára vezérelték távirányítással az Egyesült Államok fölé, hogy ott Orson Welles tömegpánikot okozó 1938-as rádiójátéka mintájára tömeghisztériát keltsenek, a mutáns gyerekek azonban elbabráltak valamit a vezérlőpulton, aminek következtében a náci ufó földnek csapódott.

Tsúszó Sándort 1954-ben tehát korántsem földönkívüliek ragadták orvul magukhoz, hanem az Egyesült Államok kormányának megbízásából rabolta el egy Horten 229-es kötelék, mégpedig azért – és a földönkívüliek csak itt jutnak némi szerephez az emberrablásban! –, mert Eisenhower elnök úgy ítélte meg, hogy hazánk nagy szülöttének jelenléte nélkülözhetetlen azon a megbeszélésén, amelyet február 20-ról 21-re virradó éjjel a kaliforniai Edwards légi bázison folytatott a földön kívüli civilizációk képviselőivel.

A Tsúszó Sándor földönkívüliek általi elhurcolásával kapcsolatos (szárnyra kapni készülő) alaptalan híresztelést – amelynek nyilvánvaló célja az idegen civilizációk otromba bemocskolása – a Tsúszó Sándor Kutatási és Dokumentációs Központ határozottan cáfolja, és a Tsúszó-tisztelők bölcs önmérsékletében, elhivatottságában és jó szándékú világra nyitottságában bízva várja a nagy idők további eljövetelét.”

És akkor még az ezerliteres pufferről, a komputervezérlésű kazánról, a három regulátorról, a négy szivattyúról és a számtalan szelepről, szerelvényről, hő- és nyomásmérőről nem is beszéltünk!

Elvtársak, itt a vége!

Nem mennek jól a dolgok Magyarországon. Náci nézetek settenkednek be a színházba, Horthy-korabeli képére formálnának egy szimbolikus erejű teret, átkeresztelik az utcákat, magát az országot is. Szűkül a sajtószabadság, meginog az igazságszolgáltatás, hatalom ittas garázdák farigcsálják az alkotmányt. Lenyúlta a magánpénztárakat és már a Nemzeti Bank devizatartalékaira ácsingózik a kormány. Menekül az országból a tőke, maga az IMF is. Abba kellene ezt hagyni, fiúkák!

Merthogy - most már ezt egyre elképzelhetőbbnek gondolom - el lesztek zavarva. Jön a népharag.

Virtuálisan ezúton csatlakozom a Szolidaritás akciójához. Magam is gúnycédulával illetem a demokráciát megcsúfoló és a magyarságot vesztébe vezető miniszterelnököt.

Lásd még: Elvtársak, itt a vége • Elvtársak, itt a vége • Elvtársak, itt a vége • Elvtársak, itt a vége • Elvtársak, itt a vége • Lemondott Orbán Viktor • Lemondott Orbán Vilktor • Orbán Viktor lemondott • Orbán Viktor lemondott • Orbán Viktor lemondása • 

Egyébként pedig:

Google keresés | google keresés | Google keresés | Google keresés | A Google a barátod | Google keresés

21 év multán

Kő és árnyék – hamarosan!

Több mint két évtizednyi szünet után, úgy tűnik, újra lesz kötetem az ungvári Kárpáti Kiadónál. Sok-sok új vers – és válogatás a régebbiekből. Kétszáznál több opusz… A legutóbbiakkal indul – és visszalépeget a pálya elejére.
Csönge elkészítette borítótervet, az anyag betördelve – rövidesen megy a nyomdába. Aztán a könyvtárakba. Üzletekbe nem…
Ugyanis a kiadási konstrukció eléggé sajátos: a könyv megjelentetését a karpátaljai megyei adminisztráció finanszírozza úgy, hogy megrendelte a könyv kiadását a Kárpátitól. A teljes példányszám a megrendelőt illeti, amely  ingyenesen átadja a könyveket a megyei könyvtári hálózat használatába.
A kötet címadó verse >>itt olvasható
Hogy Sorsomhoz szegezve c. 1990-es verseskötetem óta miért nem jelent meg tőlem semmi a Kárpátinál, annak számos oka van. A lényeget itt igyekeztem összefoglalni: »tovább…

Lokális hermetizmus?

A Kortárs oldalán most vált elérhetővé Csordás László A felkészüléstől a szétszóródásig című írása. Nem karok róla hosszan értekezni, bizonyos szempontokat-problémákat korábban a szerzővel már magánlevelezésünkben tisztáztunk, de néhány megjegyzés kikívánkozik belőlem..

Elsőül örvendetesnek gondolom, hogy (egy-két korábbi hasontárgyú írásától eltérően) ezúttal, igen helyesen, a problémák felől közelíti meg témáját és bizonyos szakmai szigorral igyekszik számba venni a fiatalabb tollforgató generáció egyes tagjainak teljesítményét. Fontosnak tartom, hogy a korábbi (már-már komikus) túlértékelések helyett most a kritikus észrevételek dominálnak, még ha ezek esetében gyakorta mások idézetei mögé bújuk is. Helyesen látja és érzi a jelentős hiányosságokat, nem állítja sem azt, hogy lenne új írógeneráció, sem azt, hogy ennek kibontakozásához elegendő szellemi muníció állna rendelkezésre.

Másodjára meg kell jegyeznem, hogy bár a korábbi túlértékelésektől jobbára tartózkodik, továbbra is hiányolom a pontos különbségtételt a valódi és a dilettánsnak méltán nevezhető irodalmi produktumok között. Persze érzem helyzetének nehézségeit is: akivel egyik nap együtt utazom, szereplek, sörözök, arról kínos lenne másnap leírnom, hogy süvöltő fűzfapoéta vagy két lábon járó közhelygyűjtemény. De ha ilyesmit nem is hánynék a haverom szemére, Tersánszkyhoz talán mégsem hasonlítanám... És (egy másik esetben) a botladozó suta sorok egymás alá rakása esetben semmiképpen nem céloznék a költői hermetizmusra. Amely irányzat azért pár világhírűvé vált költőnek köszönhetően kicsikével magasabb fán lakik.

(Mégsem vethetek a szerzőre követ, hiszen a „hőskorban” én is inkább csak a pozitívumokat kerestem „harcostársaimban”. Én is azt hittem, amit talán most Csordás, hogy jó ügyet szolgálok a tupírozással. Főleg, ha a tét nem kisebb, mint a kárpátaljai magyar irodalom létének a bizonyítása. Ma már ellenkezőleg gondolom mindezt, de belátom, hogy az esetleges kései értelmezéshez egy ilyenfajta korai tapasztalat nem spórolható meg.)

Végül: azon már túlléptem, hogy az olyanfajta írásbeliségnek a létjogosultságát eleve megkérdőjelezzem, mint amilyent helybéli alkotóink zömének tollából olvashatunk. Hajlandó vagyok elhinni (Csordásnak is), hogy az ilyen sutácska versírászatnak és nyökögő történetmondásnak is van „lokális értéke”. Ám ha lokális, akkor helyén kell kezelni.

Tejmozi az Írók Boltjában

Csönge fotózta tegnap a kirakat előtt (Bp., Andrássy út):