Interjúk és ugratások

Várom a Nobel-díjat

A Tejmozi továbbra is ad elfoglaltságot. Alighogy megjelent egy korábban készült interjú az igen színvonalas ART.CO című művészeti magazinban (sajnos csak az elektronikus változatban, a korábbiaktól eltérően új lapszámuk nem jutott el a nyomtatógépig), máris újabb kérdéseket kaptam, a hét második felét ezek megválaszolásával töltöttem, ma meg is jelent a BárkaOnline oldalán, talán sikerült még újat mondanom a Tejmoziról és magamról - bár az ismétlődések most már elkerülhetetlenek, a regény keletkezéstörténetét legalább harmadszor mesélem el újra.

De érkezett magánérdeklődés is: levélben tudakolja egy kedves olvasó, nevezzük Tábori Bendegúznak, miért is került a Nobel-díjra való utalás a regénybe, mire céloz ezzel főhősöm. Végigolvasta a könyvet, de nem talált rá magyarázatot. Valamiféle kikacsintást vagy inkább tényleges ambíciót vélt felfedezni ott, ahol csak önirónia van. Ezt megírom neki. Láthatóan nem érti, mert következő levelében rákérdez: mégis, milyen kategóriában várom a Nobel-díjat. Ennyit válaszoltam: Tábori Bendegúz kategóriában.

A vonatkozó részlet a regényből:

És most már mégsem szabadulhatok nagy tévedésemtől, képletbe kell írnom anyanyelvemet, be kell fejeznem a megfeleltetések és hozzárendelések teljes rendszerének a kidolgozását, függvényekre és változókra, determinánsokra és deriváltakra kell bontanom minden szószerkezetet, indexálnom kell minden idiómát, mátrixba írnom a grammatika megengedte összes lehetséges variációt.
    A cél az lenne, hogy végül ne létezzen, ne létezhessen olyan szöveg, amely ellentmond a kínnal felállított végső nagy egyenletnek. Hogy attól kezdve minden behelyettesíthetővé, kiszámíthatóvá váljon, és a nyelvi események ne legyenek egyebek megoldási gyököknél. Akkor hátradőlhetnék és várhatnám a Nobel-díjat. Ám ez a cél a hozzá vezető utak sokasodásával nemhogy közeledni nem látszik, hanem egyre inkább belevész a hamis alapfeltevés keltette homályba.

Utóbb egyébként arra gondolok, ennyire értetlen és iróniára ennyire süket olvasó aligha olvasná végig a könyvemet, meglehet, újra K. I. atyai jó barátom ugratásáról van szó, aki azért tért át más műfajra, mert álnéven küldött versei mögött mindig felfedeztem a valódi szerzőt.

Regénybéli nyelvész hősöm egyébként alighanem büszke lenne a magyar nyelv napja alkalmából tett bejelentésemre: Hamis igemód, semmis szám, kétharmados szám

Fejes László nyelvész egyébként ezt a nagyon találó és szakmailag megalapozott megjegyzést fűzte nyelvújításomhoz:

@BéDéKá: Kétségtelenül érdekesek újításai, de felhívnám a figyelmét, hogy a magyar a kettős tagadást kedveli, ezért az
Az új adótörvényekkel az állampolgárox jól járnak.
mondat helyett az
Az új adótörvényekkel az állampolgárox jól járfinak.
mondatot javasolnám.

A Tejmozi fogadtatása

Igazán nem panaszkodhatom a Tejmozi kritikai fogadtatására. Megjelenésének gyakorlatilag az első hónapjában ezek a kritikák jelentek meg:

• Károlyi Csaba: Kizökkent az idő /Élet és Irodalom, 2011.10. 21.
• Horváth László Imre: Egzisztencialista regény tejmozival /Magyar Nemzet, 2011.10.20.
• Markovits Teodóra: Filmszakadás /Alkarpatraz, 2011.10.16.
• Lénárt Ádám: Retusált archívum /Revizor, 2011.10.12
• Mrs. Capote: Tejmozi /Gerincre vágva, 2011.10.10
• Benedek Szabolcs: Átkozott provincia /Népszabadság, 2011.10.01.

A Népszabó és az ÉS révén megvolt a gyorstűz (no jó, vegyük ide a Nemzetet is), reagált egy szakmai portál és két blog. Bízom benne, lesznek komoly kritikák folyóiratokban is.

És mivel ez a blog elsősorban linkküldő hely, álljanak itt ezek is:

• Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen
• Tiltakozás: Virtuális élőlánc József Attila szobráért
• Virtuális élőlánc József Attila szobra körül
• Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen: virtuális élőlánc
• Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen
• Tiltakozás: Internetes élőlánc József Attila szobra körül

Új kötet

Jobban szeretném, ha jövőre történne, de alighanem még az idén megjelenik új verseskötetem a Kárpáti Kiadónál. Húsz éve nem adtam kéziratot "idegen" helybéli kiadónak (a sajátomnak a 90-es években néhányat). Kicsit félek is tőle, még mindig élénkek a régi időkben szerzett tapasztalatok. Ez persze már egy másik Kárpáti és egészen más idők járnak, de az állami kiadókra jellemző töketlenkedésektől berzenkedem, mint ahogy a honi kiadói műhelyekre jellemző amatőrizmustól és ficamodott ízléstől is. nagy kérdés, szerzői elvárásokkal felül lehet-e írni ezeket.

Nemsokára kiderül: ma leadtam az anyagot.

(Frissítés: fölösleges volt aggodalmam, nemhogy 2011-ben, de 2011 első negyedében sem jelenik meg a könyv...)

Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

élőlánc József Attila szobra körül | Az írónak néha meg kell szólalnia a virtuális térben. Főleg, ha legkedvesebb költőjét háborgatják Duna-parti nyugalmában. Íme hát, egy jó laptop kezembe kerülvén meg is fogalmaztam a tiltakozásomat, amely majd a Google segítségével nyer teret:

Balla D. Károly tiltakozása a budapesti József Attila-szobor eltávolítása ellen - internetes akció

Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati javaslatot nyújtottak be. Elképzelésük törvényerőre emelkedése esetén vissza kellene állítani "a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát" - ez többek között az ott található közismert és közkedvelt József Attila-szobor eltávolítását is jelentené.

A magam módján ezúton internetes akció keretében indítom el tiltakozásomat az ellen, hogy a több mint 30 esztendeje „a rakodópart alsó kövén” békésen üldögélő kedves költőmet valamely idióta politikai felforgatótevékenység keretében méltó helyéről elmozdítsák.

December 3-áig teljes intenzitással folytatandó tiltakozó akciómnak azzal kívánok nyomatékot szerezni, hogy a Google keresőben publikációimmal elfoglalom a bizonyos keresőkérdésekre adódó találati listák élmezőnyét. Tervem: elérni azt, hogy javarészt e tiltakozás szövegei jelenjenek meg a következő keresőkifejezésekre:

• virtuális élőlánc
• élőlánc József Attila szobra körül
• Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen
• József Attila szobra

Akciómhoz bárki csatlakozhat, tiltakozásom szövegét és emblémáját szabadon terjeszheti, népszerűsítheti, megoszthatja vagy újraközölheti - roppant fontos, hogy mindez az oldalamra mutató link megadásával történjék (ha mód van szöveges link elhelyezésére, az a fentebb megadott keresőkifejezések valamelyike legyen!). Örömmel fogadok továbbá minden híradást, említést, akár csak egy puszta linket is. 

Oldalaimon időről időre beszámolok Google-eredményeimről, vagyis arról, élőláncom szemei megjelentek-e a találati oldalakon.

Az akció emblémája:

József Attila laptoppal a Duna parton

Novella készül

Novellát írok. Cs.I. legutóbb egy igen jópofa történetet mesélt, s annak főszereplőjére részben ráillett (volna) egy-két vonása egy korábban teremtett alakomnak, Kállay Labord nevezetűnek. Kisprózát mostanában nehezen írok, magamtól nem is igen szánom rá magam, ez is felkérésre készül: a neves hetilap kér novellát karácsonyi számába.

Vonatjegy

Ezt a novellát a feledhetetlen, kedves, nagyon szerethető és sokunk bánatára sajnos nemrégiben eltávozott Békés Pállal, a sokoldalú íróval, műfordítóval, kedves barátunkkal közösen írtuk 2007-ben. Az ötlet az enyém volt: egy olyan írói projektumot dolgoztam ki, amelyben a két szerző nem folytatja, hanem kölcsönösen „körbeírja” egymás szövegrészét. Egyikük elkezdi egyetlen mondattal, a másikuk „becsomagolja”: elé is és utána is ír egy-egy bekezdést. Újra a kezdő következik, és a már kész szövegrész elé és mögé egyaránt új szövegeket illeszt, a következő lépés pedig újra a másiké: „hátra” és előre egyaránt folytatja a történetet. Ötletemre Pali azonnal helyeslőleg reagált és kisvártatva, egymásnak küldött emailek formájában öt lépésben meg is írtuk ezt a novellát, a szöveg alakulását az érdeklődők az interneten, webnaplóm oldalain követhették nyomon. Nyomtatásban most jelenik meg először – én ezzel adózom a pótolhatatlan írótárs emlékének. Közös novellánk újraolvasása egyben meg is lepett azzal –  és ez a legszebb az egészben –, hogy  immáron fogalmam sincs, melyik szövegrész melyikünktől származik. – BDK

Aki már olvassa

És van, aki már olvassa:

Invitálás:

Tejmozi - Online könyvbemutató

Tejmozi gerinc

Van, aki már le is fotózta:

Tejmozi a kezemben.

Az ember akkor érzi a könyvét megjelentnek, amikor első darabját kezébe veszi. A Magvető néhány szerzői példányát ma hozta meg a posta.

Tejmozi: harmadik regényem

A Szembesülés megírása után úgy éreztem, megírtam főművemet, ezt meghaladni már nem lesz erőm, időm, képességem. Új regényemről sem gondolom, hogy irodalmiságában súlyosabb lenne a Szembesülésnél. Ám az olvasói és szakmai sikere alighanem jóval nagyobb lesz.

NAPLÓ könyv

Hangütésében, meseszövésében erőteljesen elüt két korábbi regényemtől. Ha azokat posztmodern trükkregénynek ítélte a szakma, akkor ez hagyományos, akár történet-központú prózának is nevezhető. Ugyanakkor megírásának előzményeit tekintve mégis egy ízig-vérig posztmodern interakcióból nőtte ki magát.

A Magvető Kiadó honlapjának kötetemet bemutató oldaláról már egy szövegrészletis elérhető .pdf formátumban, olvasóimnak kedveskedve itt alább is közreadom – néhány mondattal megtoldva. Másik érdekesség, hogy a Magvető Facebook-oldalán a kiadó megosztotta a BDK Onlinra feltett posztomat, amelyben azon tűnődöm, hogy mi legyen a könyv fülszövege, s a szerkesztői javaslatok mellett néhány saját ötletemet is bemutatom: Mi legyen a Tejmozi fülén? A kérdésre a kiterített borító ad választ.

Az egészen korai fényeket és a szünidős egyetemista lányokat kedvelte leginkább apám. A modellek hajnalban érkeztek felvillanyozva, izgatta őket a szokatlan feladat, csitítani kellett őket, hogy minket fel ne ébresszenek; erre aztán megjátszott buzgósággal kezdtek óvatoskodni, lábujjhegyre álltak, suttogtak, de a surranásaikkal és sistergésükkel keltett zajok mintha még élesebbek, vagy legalábbis izgatóbbak lettek volna a természetesnél, betöltötték a teret. Én ilyenkor már ébren voltam, megállapítottam, süt-e a nap, s ha úgy véltem, hogy igen, akkor kivártam, míg a lányok apámat követve betipegtek a műterembe, megitták kávéjukat, amivel a mester kedveskedett nekik, aztán levetkőzve várták, hogy beállítsa őket a megfelelő pózba, s amikor az alig hallható muzsika első foszlányai a frissen felnyitott festékes tégelyekből áradó illattal szinte egyszerre szűrődtek be hozzám, kikeltem ágyamból.

Csak résnyire kellett nyitnom az ajtómat, és máris ráláttam a szembülsőre, a műterem tejüveggel berakott ajtajára. Apám roppant kényes volt a fényre, azt mondta, arra is szüksége van, amennyi a délre napsütésben úszó előszobából érkezik. A tejüveg szépen szórja a fényt, ezt tétetett a tetőablakba is, ettől vált a műterme szemet bántóan ragyogóvá, odabent ő is egyfolytában hunyorgott, de épp ezzel az összecsippentett szemével látta olyannak a világot, amilyennek szerette: a tárgyakat eltúlzottnak, saját kontúrjaikon túlcsordulónak, a színeket vibrálónak, egymásba rezgőnek, a viszonyokat valószerűtlenségükben feltárulkozónak.

Én nem ezt a túlexponált valóságot kerestem, egészen más miatt tapadtam a tejüvegre.
Torkomban dobogó szívvel, lélegzetvisszafojtva figyeltem, apám hogyan instruálta, miként állította be modelljeit, tucatnyi különböző pózt is kipróbálva. A lányok leültek és lábujjhegyre álltak, guggoltak és könyökre dőltek, emelték, nyújtották karjukat, hajlították, keresztbe tették lábukat, oldalt fordultak vagy szemből, lebbent a hajuk, domborodtak fent és lent, elöl és hátul, mígnem aztán mozdulatlanná váltak. Apám felhangosította a gramofont, és én meredhettem vállra és combra, kebelre és ölre, képzeletben egészítve és élesítve ki a fényes tejben úszó részleteket, visszaidézve vagy továbbforgatva azt, amit láttam vagy látni szerettem volna. Egy idő után már bennem pergett a film, én vetítettem rá vágyképeimet a matt felületre, így hatoltam be a műterem elzárt világába, így férkőztem közelébe titkoknak és tilalmaknak, meztelen nőknek – és apámnak.

Mígnem egyszer, amikor legmélyén lebegtem teljes révültségemnek, anélkül, hogy a zene félbeszakadása ezt előre jelezte volna számomra, váratlanul felhasadt a mozivászon, és meztelen testére öltve apám egyik ócska festékes köpenyét elő nem lépett a csodák országából a legszebb tündér. Vastag ajkával hangtalan szót formált, köszönést talán, és amint a szemembe nézett, fájdalmas átlényegülést éltem át, amelybe egyaránt belesűrűsödtek hajnali szorongó óráim és a megkönnyebbülés felszabadult percei. Ott és akkor semmisült meg az apja titkaira sóváran áhítozó fiú, és állt talpra a büszke férfi. A kamasz elpirulva lesütötte volna szemét és szégyenében se moccanni, se szólni nem tudott volna, de a férfi nemcsak hogy állta az egymástól távol ülő szemek átható fekete tekintetét, hanem…

Nagyításhoz katt a képre:

több Tejmozi

Egy magánzó vallomása

Kívülállónak lenni kétség kívül a legkényelmesebb állapot. Sok munkám van abban, hogy idáig juthattam. Erről egy 2005-ös interjúmban beszélek, amelyet a Pécs TV készített velem Szembesülés c. regényem pécsi bemutatója alkalmából. Hogy eléggé okosakat mondok-e, ezt nem tudom, de hogy itt is őszintén beszélek, azt bizton állíthatom. ...A zöldövezetbe helyezett könyveimről készült felvételek viszont mutatnak bizonyos képi dilettantizmust... Íme az interjú videója (a hangot tessék felhúzni!):

forrás

>>több interjú

Kisfilm - novellámból

Rábukkantam egy kisfilmre, amelyet A sínek fölött című novellám nyomán vizsgadolgozatként készítettek a Sapientia Egyetem Fotó, film, média szakos diákjai. Lazán kötődik az írott szöveghez, de felirata szerint mégis az én munkám ihlette. Érdekes adalék ahhoz a novellámhoz, amely eredetileg a Pánsíp Szalon  belső pályázatára készült egy Penckófer-fotó alapján. A képi élmény így vált előbb szöveggé, majd újra vizuális művé. Íme:

Eredetileg lásd ezen az oldalon.

A novella szövege, ha jól emlékszem, először valamelyik UngBereg-antológiában jelent meg, aztán lehozta a Lyukasóra, bekerült Világvége c. kötetembe, és írói oldalamon is olvasható: A sínek fölött.