Megjelenőfélben van, illetve nagyjából-egészében már meg is jelent, csak forgalomba kerülése, úgy tűnik, kicsit tsúszik. A Fészbúkon a borítót mindenesetre már
közzétette tervezője. Izgalmas olvasmánynak ígérkezik, s nagy megtiszteltetés, hogy az összeállító-szerkesztő Hizsnyai Zoltán sziporkázó előszava után az én írásaimmal indul a könyv. Jelesül ezzel:
Tsúszó Sándor és a komplex létezés
Majd ha a kiadó a hivatalos megjelenést bejelenti, vagy legalább megjelenti a bejelenést, újra írok róla.
Olvasd ezt is:
Hizsnyai Zoltán írása a könyv keletkezéséről
Hizsnyai Zoltán
Négykezes
November második hetében beindult végre a központi fűtés a kovácspataki házban, egy réteg ruhában lehet kószálni benne bármerre, ami az előzmények után a fényes luxus érzetét kelti. Igaz, a falakból, a padlóból és a plafonból helyenként még csövek, drótok és különböző profilvasak kandikálnak ki, ahol pedig nem, ott a vakolat hiányzik. Vagy ha az se hiányzik, hát rövidesen hiányozni fog. Egyszóval egy kedélyes, kellemesen felfűtött építési terület a ház. Az ember kezet mos, fertőtleníti friss kézsebeit, a régebbieken felfrissíti a kötést, lefújja a port a billentyűzetről, és már írhatja is a soros naplót.
A tervek szerint már régen keresztbe tett lábbal kéne üldögélni a fotelban, és csak arra lenne szükséges fokozott figyelmet fordítani, hogy a háttámlára helyezett nippek el ne mozduljanak. A tsúszást – néhány váratlan adminisztratív és technológiai mellékkörülmény mellett – kétségtelenül Tsúszó Sándor okozta. Az azóta talán már ki is nyomtatott nagyszabású Tsúszó-breviárium leadási határideje ugyanis épp egybeesett a kétkezi munka dandárjával. Kétkezi munka volt ugyan az előbbi is, két, ennyire különböző dolgot egyszerre csinálni mégsem volt egyszerű, de megment. Noha időnként kézzel-lábbal játszottam a négykezest. (Vö.: „noha” szlovákul „láb”)
Aki nem tudná, régiónk géniuszának megtestesítője, Tsúszó Sándor, a nagy hatású író, gondolkodó, képző-, beszélgető- és elhallgatóművész idén lett (volna?) száznégy és fél éves. A jubileumi könyv összeállítása közben – munkámat megkönnyítendő – megalapítottam a Tsúszó Sándor Kutatási és Dokumentációs Központot (TSKDK). Mivel azonban jobb híján saját hatáskörben önmagamat neveztem ki a TSKDK örökös megbízott elnök-főigazgatójává, beosztottjaim viszont egyelőre nincsenek, az elvégzendő munka mégis teljes egészében rám hárult. Végül is a kazánház olyan lett, hogy elmenne egy sci-fi díszleteként is, és ráadásul olcsón ontja a drága meleget. Miközben paralel két breviáriumra való anyagot sikerült összegyűjtenem.
Alábbi nyilatkozatot a kétkezi munkák hevében adtam ki, mellesleg. Eddig senki sem közölte, és a könyvbe sem fért bele. Pedig igen fontos!
„A Tsúszó Sándor Kutatási és Dokumentációs Központ nyilatkozatban cáfolta azt a képtelen állítást (amelyet tudtunkkal eddig senki sem hangoztatott), hogy Tsúszót a hidegháború éveiben ufók rabolták volna el. A TSKDK-nak a világmérető pánik megelőzését szolgáló állásfoglalása – a felborzolt kedélyeket lecsillapítandó – először is megállapítja, hogy az ufók, vagyis az azonosítatlan repülő tárgyak ember alkotta szerkezetek is lehettek, és nem kell őket feltétlenül kapcsolatba hoznunk a földönkívüliekkel, mint ahogyan azt a szóban forgó (máig fel nem bukkant) képtelen állítás sejtetni igyekszik.
A Kárpát-medencei Ufókutatók Világfóruma saját nyilatkozatában ezzel egyetértve leszögezi, hogy Tsúszónak földönkívüliek általi elrablását semmilyen megalapozott tényadat nem támasztja alá, annál több jel mutat viszont arra, hogy a költőóriást elragadó azonosítatlan repülő tárgyak azon szerkezetek közül valók voltak, amelyeket az amerikaiak a Roswell mellett 1947-ben lezuhant ufó roncsaiból rekonstruáltak. A roswelli ufó pedig – amint az később bebizonyosodott – nem volt más, mint a szovjetek által zsákmányolt második világháborús német titkos fegyver, a Horten 229-es sugárhajtású gép. A furcsa szerkezet személyzete négy, dr. Mengele közreműködésével kitenyésztett mutáns gyermek volt, és Sztálin parancsára vezérelték távirányítással az Egyesült Államok fölé, hogy ott Orson Welles tömegpánikot okozó 1938-as rádiójátéka mintájára tömeghisztériát keltsenek, a mutáns gyerekek azonban elbabráltak valamit a vezérlőpulton, aminek következtében a náci ufó földnek csapódott.
Tsúszó Sándort 1954-ben tehát korántsem földönkívüliek ragadták orvul magukhoz, hanem az Egyesült Államok kormányának megbízásából rabolta el egy Horten 229-es kötelék, mégpedig azért – és a földönkívüliek csak itt jutnak némi szerephez az emberrablásban! –, mert Eisenhower elnök úgy ítélte meg, hogy hazánk nagy szülöttének jelenléte nélkülözhetetlen azon a megbeszélésén, amelyet február 20-ról 21-re virradó éjjel a kaliforniai Edwards légi bázison folytatott a földön kívüli civilizációk képviselőivel.
A Tsúszó Sándor földönkívüliek általi elhurcolásával kapcsolatos (szárnyra kapni készülő) alaptalan híresztelést – amelynek nyilvánvaló célja az idegen civilizációk otromba bemocskolása – a Tsúszó Sándor Kutatási és Dokumentációs Központ határozottan cáfolja, és a Tsúszó-tisztelők bölcs önmérsékletében, elhivatottságában és jó szándékú világra nyitottságában bízva várja a nagy idők további eljövetelét.”
És akkor még az ezerliteres pufferről, a komputervezérlésű kazánról, a három regulátorról, a négy szivattyúról és a számtalan szelepről, szerelvényről, hő- és nyomásmérőről nem is beszéltünk!
